Seriff és a lánya

Seriffnek lenni a kis városomban rengeteg - jó néhány leíratlan - mellékessel jár. Eltekintve a soronkívüliségtől a fodrásznál és az ingyen moziba járástól, volt néhány pénzügyi előnye is. Rengeteg középiskolás járt a dűlő utakon a farmok között és a vízvezető árkok mentén, hogy igyanak, bulizzanak, vagy hogy kiverjék. Tekintve, hogy ez egyike a kevés szórakozási lehetőségnek a környékünkön elég gyakran csinálták. Elég gyakran elkaptam, bevittem a hivatalba és kioktattam őket. Az egyik íratlan szabály volt, hogy elvettem az összes piájukat és mindegyikük kiköhögött tíz dolcsit. Ha egyikük sem volt elég józan a vezetéshez, elvettem a kocsi kulcsaikat is és mehettek gyalog haza. A szülők elégedettek voltak ezzel a módszerrel, hiszen sokan közülük hasonlóképpen nőttek fel.

Egyik újabb előnye lett a munkámnak, mikor egy párt szeretkezés közben kaptam el. Ha önkielégítés közben kaptam el őket, csak bekopogtam az ablakon, és szóltam, hogy menjenek tovább. Ha épp szex közben kaptam rajta őket, úgy éreztem, értesítenem kell a szüleiket. Tudtam, én is ezt szeretném, ha az én Debbie - met kapnák rajta. Végig mentem a magányos kocsi mellett, melynek általában bepárásodott az ablaka, és ringatózott. Elővettem a zseblámpám és bekopogtam az ablakon. Láttam a két testet odabent, miközben suttogva szétválnak. A fiatal fiú egy másodéves diák volt, a birkózócsapat új tagja, a lány pedig Tánya Dewer, egy jól ismert felsős az én Debbiem osztályából.



A teljes történet teljesen ingyen itt olvasható:

http://family-incest.net/seriff-es-lanya-96

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése