Anyu és a napló

Ott kezdem történetem, hogy viszonylag későn, 35 évesen - és akkor is szüzen - mentem férjhez, mivel sohasem tartoztam a világ legvonzóbb női közé. Csinos vagy jómódú barátnőim mind hamar elkeltek és családot alapítottak. Nekem csak a házasságkötésem után két évvel, és akkor is nehezen sikerült teherbe esnem. Az áldott állapot más asszonyokkal ellentétben nekem maga volt a rémálom, mert a férjem akkoriban szokott rá az italra és rendszeresen rám is emelte a kezét, azzal mit sem törődve, hogy terhes nővel teszi. Az utolsó hónapban megelégeltem mindezt és a szüleimnél találtam menedéket, akik befogadtak - mint egyetlen gyermeküket - és erőt adtak ahhoz, hogy elváljak attól a brutális állattól.
A 38. Születésnapom előtt pont egy héttel született meg a világ számomra legszebb férfija, e történet főszereplője Sanyika. Kisfiam iskolakezdését szüleim egy autóbaleset miatt sajnos nem érhették meg, így ketten maradtunk a házban és egymásnak. Új férfira nem vágytam okulván az egyetlen, félresikerült kapcsolatomból és őszintén megmondva nem is akadt komoly jelentkező. Nem is bánom, mert az élettől megkaptam minden mást, amit lehetett, biztos munkahelyet és egy jól tanuló, jóképű fiatalembert, a fiamat.
Tavaly előtt tavasszal egy szép napsütéses délutánon munkából hazaérvén gondoltam, kitakarítom a lakást. Fiam szobájával kezdtem, aki éppen számítógépes szakkörön volt. Nem szerette, ha takarítok nála, mondván az az ő dolga, de úgyis mindig annyi munkája van a ház körül, hogy gondoltam, meglepem.


A teljes történet teljesen ingyen itt olvasható:

http://family-incest.net/anyu-es-naplo-16

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése