Kölcsönösség


Álltam az ablaknál és láttam, amint az öcsém éppen hazatér a randevúról.
Már megint Brendával volt, azzal a mocskos szukával. Minden alkalommal alaposan felhúzza az a szemét, azután pedig úgy is hagyja. Útálom ezeket a hülye, kis szűzkurvákat. Látszólag engednek mindent. Csók, cici masszázs, még a bugyiba is beengedik a fickókat, egész addig, amíg nekik minden oké, azután hirtelen "eszükbe jut", hogy most már aztán sürgősen haza kell érniük és a hapsikám "úgy marad kifeszülve". Brenda meg egész "fiú-háremet" alakított ki magának, a tapasztalatlan serdülőkből. Nagyon útálom ezt a ribit, mert az öcsémmel is ezt műveli. Danny igazán nem érdemli meg, hogy így bánjanak vele - meg persze érthetően elfogult is vagyok vele, hisz' az édes öcsém. Jó, lehet, hogy nem ő a legmenőbb a gimiben. Talán néha kicsit mulya is, de alapvetően egy kedves fickó, aki a világért sem bántana meg másokat, segítőkész, udvarias. Tényleg nem érdemli meg, hogy olyan aljasul ingereljék. Most is láttam, hogy a nadrágjának az első része majd' széjjelszakad és lógó orral lépked fölfelé a lépcsőkön. Hallgattam, ahogy lassan kinyitja az ajtót. Óvatosan, jön fel a szobájához vezető lépcsőn, hogy fel ne ébressze, a szülőket s halkan magára csukja az ajtót. Minden randi után ugyanaz a koreográfia. Rövid, pár perces csönd után, hallom a lihegését, sóhajtozását, amint maszturbál.


A teljes történet teljesen ingyen itt olvasható:

http://family-incest.net/kolcsonosseg-72

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése