Apuci kíváncsi lánya

Valamelyik este nyögésekre és zihálásokra ébredtem fel. Mintha anyuék szobája felől jött volna a hang. A szoba másik végébe néztem, ahol a húgom aludt, úgy látszott, ő nem ébredt fel a furcsa hangokra. Csak egy pár mintás zokni és egy összecsavarodott hajtincs látszott ki a takarója alól. Egy pillanatig azt hittem, még az álom hatása alatt állok, de mivel pont abban a korban voltam, amikor egy lány kezd érdeklődni a szex után mégiscsak felkeltem hogy utánajárjak a dolgoknak. Arra gondoltam, csak benézek egy pillanatra és már megyek is vissza az ágyamba. Anyuék szobája felé osontam és óvatosan bekukucskáltam a résnyire nyitva hagyott ajtón. Pár perc múlva , mikor a szemem hozzászokott a sötétséghez, érdekes kép tárult a szemem elé; anyu az ágyon térdelt, a haja az ágyat söpörte, apu pedig szorosan mögötte állt és furcsa mozdulatokat végzett. Kezei anyu formás popsiját markolták , szorongatták, miközben hátulról tömködte. Persze tudtam hogy mit csinálnak., láttam már elég pornófilmet ahhoz, hogy felismerjem ezt a pózt. Na de élőben, a szemem láttára! Ez jobb volt, mint bármilyen pornófilm.


A teljes történet teljesen ingyen itt olvasható:

http://family-incest.net/apuci-kivancsi-lanya-20

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése